Korábban” Törődj a varrógépeddel “ címmel írtam már a varrógép házi karbantartásáról. Rendszeresen érkeznek hozzászólások azóta is. Legutóbb az alábbi problémával keresett meg az egyik olvasó:
“Én rendesen behordtam a körútra az éves szakszervizre a gépem, ott állítólag átnézték, megolajozták. Aztán egyszer másik szerelőhöz vittem (kis szaki helyben) és ő mondta, hogy szerinte a tűoszlopnak nem kellene így mozognia. Márkaszervizbe be, ott kiderült, hogy az oszlop kikopott mert nem volt olajozva, amit állítólag a szerviznek kellett volna megcsinálnia. Mindenki a másikat hibáztatta, de a végén nekem fájt 30ezerbe. Azóta sem tudom hol kellett volna olajozni, hogy ne járjak így.”A szerviz munkáját nem minősítem. Nem szeretik az embert felvilágosítani az olajozás, karbantartás mikéntjéről. Értjük miért. Beszéljünk inkább arról, hogyan lehet elkerülni a hasonló eseteket.
A gép olajozása egyébként nem olyan nagy művelet. Nincs más teendőnk mint elővenni egy csavarhúzót, egy kis gépolajat és a józan paraszti eszünket. Az olajozás lényege, hogy az egymással érintkező mozgó alkatrészek súrlódását csökkentse és megakadályozza az ebből adódó kopást, valamint a korróziót. Magyarán ott olajozunk ahol ilyen egymással érintkező, mozgó alkatrészeket látunk.
A tűszár olajozása valóban nagyon fontos, de mi is az és hol található? A tűszár az ahová a varrógéptűt felhelyezzük. Ez mozgatja a tűnket le és fel. Ahhoz, hogy felfedjük az olajozandó részét is szükségünk lesz egy csavarhúzóra. El kell távolítani a gépfejet takaró fedelet. Ettől nem kell megijedni, nem kell hozzá szaktudás. Akkor is megtesszük amikor kiég a varrógép izzója és ki kell cserélnünk. (A biztonság kedvéért azért húzzuk ki a csatlakozót a 220-ból.)
Szóval itt található a tűszár nagyobb része, ami tulajdonképpen egy fémrúd. A kézikerék forgatásával látható, hogyan mozog le és fel. Az intenzív mozgás miatt nem csoda ha olajozás nélkül kopás lép fel.
Két ponton kell olajozni. Itt van kitéve a súrlódás, kopás veszélyének. Az alábbi képeken nyíllal jelöltem. Elegendő egy-egy csepp olaj, természetesen varrógéphez való. Semmiképp sem extra szűz oliva, disznózsír meg egyebek.
Hogy milyen gyakran olajozzunk az függ a használat sűrűségétől. Árulkodó jel például ha zajosabb lesz a gép, fura hangja kezd lenni. Ennyit otthon is meg lehet tenni a gép normális működéséért. Ha más probléma is jelentkezik, nem oldódik meg az olajozással akkor marad a szerviz. Ha még garanciális a gép akkor természetesen oda vigyük ahol a garanciát érvényesíthetjük. Ha már túl van a garanciális időn akkor bizony zsebbe nyúlós dolog, ha szerelő nyúl hozzá. Érdemes megbízható embert, szervizt keresni. Aki tud ilyet és jó tapasztalatai vannak nyugodtan megírhatja itt hozzászólásban. Én például ajánlom a Varróvilág Kft.-t Budapesten a Vörösmarty utcában.